2013

A PáKICs immár hetedik alkalommal rendezte meg nyári táborát. Minden évben, így most is augusztusban került rá sor. Az öt napos elő táborban mi, a legnagyobbak, felépítettük és lakhatóvá tettük a kicsik és magunk számára a táborhelyet.

Első nap, július 30-án indultunk el biciklivel a még ismeretlen hely felé, ugyanis soha nem árulják el, hogy hova megyünk, mert így sokkal izgibb… Megérkeztünk Csabdi mellé, a Bitangra, olyan húsz kilométer tekerés után. Felépítettünk egy szersátrat, amiben azután a szerszámokat, nem romlandó ételt, főzőeszközöket tároltuk. Aztán jött a nagy  étkező felállítása, ami hat katonai sátorból állt. Olyan nagynak kellett lennie, hogy hatvanhatan kényelmesen elférjünk benne. Itt ettünk, itt voltak a napközbeni foglalkozások, az áhítatok. Felhúztuk saját  sátrainkat, ugyanis mindenki, az egész  tábor alatt, sátrakban lakott, mint írtam, semmi ház, egy üres pusztára, illetve erdőbe érkeztünk. A következő napokban felépítettünk egy lány és egy fiú fürdőt, ugyanígy női és férfi toalettet (ami nem éppen angol WC volt...) A zuhanyzóban fekete zsákokat lógattunk fel, amiket a Nap felmelegített, így estére volt meleg vizünk. Én a két barátnőmmel egy tavalyi ötletet követve, még a tábor előtt megszerveztük, megírtuk és a helyszínen felépítettük az imasátrat. Ide lehetett elvonulni imádkozni, végigmenni a feladatokon, magunkba nézni.

Ástunk komposzt-, és hűtőgödröt, hogy az elbomló maradékokat tudjuk hova dobni és a romlandó ételt is tudjuk tárolni. Az utóbbi tetejének felemelését csigarendszerrel oldottuk meg, a fiúk által fából kifaragott csigákkal. Építettünk mosogatókat, edényszárítót, fogmosó állványt, asztalt és polcokat  a főzéshez, és mindezekhez mi gyűjtöttük, vágtuk ki és fűrészeltük el a fát, majd kötöztük össze az előző években megtanult cserkészcsomókkal. Maradandó élmény lesz számomra, és még  mindig nevetek, ha eszembe jut, hogy barátnőmmel egy szál baltával és fűrésszel nekiindultunk az erdőnek fát vágni, amit a fiúk persze csak néztek és nevettek, de élveztük. :-)

Időben elkészültünk a munkával, így az utolsó nap még arra is volt időnk, hogy elbiciklizzünk Bicskére a Tanuszodába, ahol pihenhettünk, csobbanhattunk, és szórakozhattunk egy kicsit.

Másnap megérkezett a többi vezető, a kisebbek, egy részük biciklivel, másik részük pedig busszal. Nagy szeretettel és izgalommal vártuk őket, hogy vajon mit szólnak a helyhez és ötnapi munkánkhoz. Innentől kezdődött az egyhetes nagytábor. A  kicsiknek segítettünk felverni sátraikat, elmesélték, milyen volt az út és érdeklődtek aziránt, hogy velünk mi történt ebben az öt napban.

Másnap, vasárnap lévén a katolikusok áttekertek Bicskére misére, a reformátusok maradtak  a táborhelyen, és az  egyik vezető, aki teológus, tartott egy istentiszteletet. Ezen az alkalmon kezdődött Isten fegyverzetének ismertetése, minden egyes darabjára sor került egy-egy nap: az igazságszeretet öve, a megigazulás páncélja, a békesség evangéliuma  hirdetésének készségének a saruja, a hit pajzsa, az üdvösség sisakja, a lélek kardja. Minden alkalommal egy-egy vezető tartott ezekről egy áhítatot az ige magyarázásával és imádsággal.

A táboroknak minden évben van egy nagy témája. Úgy, ahogy tavaly az olimpia, idén a honfoglalás volt. Minden vezető egy-egy vezér, és  minden őrs egy-egy  törzs  volt.  Esténként  a  tábortűznél  minden őrsnek, vagy  rajnak elő kellett adnia valamilyen, őstörténetünkkel kapcsolatos darabot. Ezeken az estéken jó volt megpihenni, teljesen együtt lenni a tűz melegénél, mely olyan hangulatos, ilyenkor mindenki jól érzi magát. Néhány  vezető játékokkal rukkolt elő, amit mindenki önfeledten játszott, élvezett és rengeteget nevettünk.

Itt a nagytáborban is hagytunk időt a lehűlésre ebben a nagy melegben. Kétszer is eltekertünk a tatabányai Gyémántfürdőbe. Itt is nagyon jól éreztük magunkat, mivel vízben voltunk, nem volt  melegünk, én nagyon élveztem. Biciklizésnél során minket, nagyokat  beosztottak 2-3 kicsihez, tudtuk őket biztatni, hajtani, így nem voltak nagy lemaradások.

Kézműves foglalkozásokon honfoglalásos  fejpántot,  hajkorongot,  nyakláncot,  övet,  pajzsot lehetett készíteni, emellett nemezelhettünk is, felidézve ezzel a kor kultúráját.

Az utolsó nap vagy a fáradtságnak betudhatóan, vagy csak a játék hevében hatalmasat saraztunk. Ugyanis valamelyik raj  minden évben összeállít egy akadálypályát, amin csapatokban kell végig menni. Az egyik állomás egy sárgödör  volt. Gondoltuk, mi baj lehet belőle, így néhányan, köztük én is, szó szerint tetőtől talpig sarasak lettünk, csak a szemünk, meg a fogunk világított. Készült is fénykép, mely a többi képpel együtt, fent van a csapat honlapján.

Összességében nagyon jól sikerült a tábor, Isten vigyázott ránk, így minden rendben zajlott. Én a kezdetektől fogva járok PáKICs-ra, ez volt a hetedik évem és ez volt életem legjobb nyári tábora, főleg így nagyként, amikor mi mehettünk elő táborba és a kicsiken látszott, hogy teljes bizalommal fordulnak hozzánk. Nagyon élveztem, hiszen  itt tapasztalhattam  meg azt a jó érzést, hogy megdolgoztam azért, amim  később lett, amit használtam, ha csak tíz napig is. Teljesen nomád tábor volt és ez volt benne a legjobb. Jövőre teszem le az utolsó próbát, mely után én is vezető lehetek. Nagyon hálás vagyok azért, hogy én is a csapat tagja lehetek, hogy az Istennel  élésre  tanítanak és ilyen remek emberek közt ilyen jól érezhetem magam.

 Bencze Réka, a Sebes sasok őrs tagja

Téli tábor

 A táborban

 A tábor szép volt, jó volt,
jól éreztem magam.
Örülök, hogy itt lehettem,
boldog minden szavam.
Jó volt a sok kirándulás,
tetszett a történet,
engem is megihletett,
hogy megírjam e szép verset.

                                                    Meli

Téli tábor

Lázasan készülődtem a táborra.

Csobánkára érkezve kipakoltunk. Elmentünk aludni. Másnap elindultunk egy 10 km-es túrára. Az "Egri vár"-ban voltunk. Útközben hógolyóztunk. Jó volt. Amikor hazajöttünk, mindenki nagyon fáradt volt a hosszú túra után. Volt vetélkedő, 3. vagy 2-ok lettünk. A tábor igéje "Ne félj, csak higgy!". Minden reggel és este volt áhítat.

Másnap elmentünk túrázni. Ez egy rövidebb túra volt. Ezen is volt hógolyózás. Ezen a túrán egy hegyre mentünk fel.

Nagyon tetszett ez a tábor !!!!

Csorba Zsuzsanna

Páty, 2009. március 12.

Számháború Budakeszin

 Hadd kezdjem azzal, amit az egyik résztvevő mondott azokról, akik nem jöttek el: „Nem tudják, miről maradtak le!” Így igaz! De hogy mindenki megtudja, olvassátok el a résztvevők beszámolóit. Elsőként az enyémet:

Amikor reggel kinéztem az ablakon, és megláttam a szemerkélő esőt, legszívesebben azon nyomban visszafeküdtem volna. De menni kell, mert biztos nagyon jó lesz! Na persze, biztosan…

A találkozási ponton először csak én várakoztam, de aztán szállingózni kezdtek a gyerekek is, egészen addig, míg végül négyen álltunk csatára készen. Budakeszire érve az eső elől a templomba menekültünk, ahol éppen a szentmise zajlott, így ennek egy részén is részt vehettünk. A végén a budakeszi cserkészek népes menetoszlopához csatlakozva indultunk a harctérre. A nagy osztás során a kis pátyi kontingens a támadó csapatba került, ami már önmagában is jó ómen volt, hiszen a támadók nem veszíthetnek, legfeljebb sikertelen a hősi támadás. (Ezzel szemben a védőknek igen nagy baj, ha elveszítik a várat, hiszen sokkal kellemesebb helyzetben vannak!)

A kezdést jelző sípszóra (illetve, amikor szóltak, hogy már elhangzott) a kisebb egységekre oszlott csapat megindult az ellenfél feltételezhető állásai felé. Az eső természetesen szintén sípszóra eredt el ismét erősebben, ami csak azért volt probléma, mert a kapucni eltakarta volna a hátsó számot, ezért a használata erősen ellenjavallt volt. Nemsokára kiderült, hogy az ellenfél egy kellemes kis dombra helyezte fel a zászlót, és ezzel a várat. Ez remek taktikai érzékre, és mély intoleranciára vallott a támadó cserkésztestvérekkel szemben. Az avarral fedett domboldal csúszott, ahogy kell, a fákról pedig a felgyűlt víz ömlött a nyakunkba, míg ők kényelmesen lapulva „lődöztek”. Már majdnem a domb tetején jártam, amikor leolvastak. Mivel a hullaház igen messze volt, volt némi loholás, de ott legalább lehetett pihenni. Aztán az új számmal nyomás vissza! A gyerekek jobban bírták, az első akkor esett ki, amikor én másodszor. (Ez persze érhető, hiszen felnőttként nekem kellett elől haladnom!) Harci értékemet az is gyengítette, hogy az esős, párás időben a szemüvegem folyton bepárásodott, így a szám leolvasására való képességem jelentősen csökkent. Érdekes eset volt, amikor szembekerültem egy sorstársammal, és a kettőnk közötti küzdelem az alapján dőlt el, hogy ki tudta gyorsabban megtisztítani a szemüvegét.

Talán említenem sem kellene, hogy a támadó csapat elfoglalta a várat, és meg is tartotta a csata végéig, vagyis nyertünk. Egy számháborúban természetesen nem az a fontos, hogy ki nyer, és ki veszít, de azért nagyon jól esett annyi víz, sár és izzadság után. A számháború végén egy nagy kört alkotva a Miatyánkkal fejezetük be ezt a remek napot.

És most következzenek a köszönetnyilvánítások: köszönjük a budakeszi cserkészcsapat szervezőmunkáját, és azt, hogy minket is bevontak ebbe a nagyszerű játékba; köszönet azoknak a gyerekeknek, akik az esővel is dacolva vállalták ezt a megmérettetést, és méltóan képviselték a PáKICs-ot; és köszönet a szülőknek, hogy nem kapok panaszos leveleket és ijedt telefonhívásokat, amiért szeretett gyermekük nyakig sárosan tért haza.

Badacsonyi Zoli

ÉLMÉNYEK A VADASPARKBAN

Szombaton a Vadasparkban kirándultunk!

Azt hiszem mindannyian imádsággal készültünk a szombati kirándulásra, már csak azért is, mert a előző napok időjárása nem sok jóval bíztatott. De mint már annyiszor, most is megtapasztalhattuk Urunk bőséges kegyelmét, és kilenc órakor hideg, ám derűs időben gyülekeztünk. Busszal mentünk át Budakeszire, ahol a vadaspark megtekintése szerepelt a terveinkben. Ám, hogy ez se legyen az unalmas, vonulós, karámoknál megállós, bámulós, ezért az őrsöket két-három fős egységekre osztottuk, és mindegyiknek a maga feladatlapját kellett kitölteni a kihelyezett táblák alapján. Megtudtuk, hogy miben különbözik a farkas lábnyoma a kutyáétól, hogy melyik bagolynak van tollas füle, hogy hogyan nevezik a különböző szarvasok hímjeit és nőstényeit, hogy hol élnek muflonok, és még sok hasonlóan érdekes dolgot.
A terveink némi módosítása után a Szilfa-tisztáson rendezkedtünk be. Elfoglaltuk a várat, és megszálltunk néhány bástyát. Az őrsök ezután megtudhatták, hogyan is kell felkészülni egy kirándulásra, és azon hogy kell viselkedni, mit tegyenek, ha eltévednek (ami persze sosem fordulhat elő). De az igazi játék még csak ezután következett. Rettentő komoly számháború kezdődött a lányok és a fiúk között, amit kétszer is megismételtünk, mert valamilyen fatális véletlen folytán az elsőt a lányok nyerték! Mindannyian kipróbálhattuk milyen ügyesek vagyunk bújásban, zászlóelrejtésben, számok kifürkészésében, háttal való közlekedésben, szúrós bokrokon való átrohanásban.
Amikor egy kissé megnyugodtunk még egy kis képzés következett, és a PáKICs 10 pontja közül a 6.-ról hallhattunk, vagyis, hogy miért olyan fontos ez: Szeresd a természetet, légy jó az állatokhoz, és kíméld a növényeket! Remélem, mindannyian átéreztük a természet nagyszerűségét és fontosságát, és nem kevésbé a magunk felelősségét a védelmében!
A kirándulást kidobóval és süti evéssel zártuk. (köszi Edina!)
Bár hideg volt, de a nap sütött, és mi nagyon jól éreztük magunkat ezen az őszi szombaton! Átélhettük, milyen jó is az, amikor együtt vagyunk, együtt játszunk, együtt tanulunk.
Folytatjuk? Naná!

Badacsonyi Zoli